Olvasópróba 2015

Olvasópróba 2015

Kós Károly: Erdély - Kulturtörténeti vázlat

Könyv az olvasmánylistám aljáról (20) - 19/50

2015. május 26. - morgen hart

Miért is került ez a könyv az olvasmánylistámra? És ha már ott van, miért csak a végén kullogott?
Rá került, mert Kós Károly írta. Tervezek róla írni egy hosszabb bemutatást, amint egyéb irányú elfoglaltságaim engedik. Addig dióhéjban annyit, hogy ő egy erdélyi, néhány évig nálunk vendégeskedő építész, a magyar nemzeti építészet útkeresésének egyik jelentős alakja, házaira leginkább a budapesti állatkertben figyelhetnek fel az érdeklődők. Azért is rá került, mert Erdélyről írta egy erdélyi ember, ráadásul építész. Várhatóan bizonyos dolgokban más meglátásai vannak, mint egy történelem-tudósnak. És azért volt a lista végén, mert vastag, apróbetűs darab, attól tartottam, hogy több okosságot akar majd a fejembe tömni, mint amennyit képes vagyok befogadni.

 2348823_big.jpg

Forrás: egerkonyv.hu

Tovább

Mark Logue - Peter Conradi: A király beszéde

A valós történeten alapuló könyv (19) - 18/50

Nem titok, hogy Colin Firth odaadó híve vagyok. Így természetesen megnéztem az azonos című filmet, mikor a mozikban játszották. Aztán hazajöttem, és meggúgliztam, hogy létezik-e könyv, ami alapján a film készülhetett. Azonnal jött az eredmény: keményborítós, a filmből vett jelenettel díszített darab, minden könyvesboltban megtalálható.
Aztán a bevezetőt olvasva jött a meglepetés...

 a-kiraly-beszede-konyv.jpg

Forrás: gabo.hu

Tovább

Orson Scott Card: Végjáték

A könyv, amit egy barátom ajánlott - 17/50

Mint ahogy azt már a beharangozóban is írtam, még épp csak barátkoztam a kihívás ötletével, mikor Ákos a kezembe nyomta a könyvet, hogy ez mindenképp szerepeljen benne. Nem tudom, hogy tudatos trenírozás volt-e a részéről, vagy csak a véletlen műve, hogy néhány hónapja rábeszélt, kezdjük el nézni a Battlestar Galactica című sorozatot. Ami a nagyon negatív első benyomás ellenére hosszútávon tetszetősnek bizonyult. Ilyen módon már nem volt teljesen idegen az űrhajós-háborúzós téma, mikor belevágtam a Végjátékba.

 covers_28591.jpg

Forrás: moly.hu

Tovább

Májusi lista

Ebben a hónapban megpróbálom visszafogni magam, és négy könyvvel kihúzni valahogy, mert végre ott tartok a kihívásban ahol kell, és nem szeretnék túlszaladni.

Az ehavi négyek:

17. Egy könyv, amit egy barátom ajánlott
18. Egy könyv, ami Pulitzer-díjat kapott
19. Egy valós történeten alapuló könyv
20. Egy könyv az olvasmánylistám aljáról

Tovább

Vavyan Fable: Jégtánc

Egy kedvenc szerzőm könyve, amit még nem olvastam - 16/50

Egy kedvenc szerzőm... Vavyan Fable valamikor a gimi elején talált meg. A padtársamtól kölcsönkaptam két könyvét. Az egyik a Mesemaraton volt, a másik a Fattyúdal. Előbbi körülbelül olyan hatással volt rám, mint Rejtő esetében a már idézett nyitópárbeszéd a Piszkos Fredből. Azóta ha egy-egy könyvét kiadják vagy újra kiadják, felkerül a polcomra.
Éppen ezért roppantul megörültem, mikor kiderült, hogy a Jégtánc harmadik kiadása pont akkor kerül a polcokra, mikor ehhez a tételhez érek a listán.

20150328202625.jpg

Forrás: fabyen.hu

Tovább

Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset

Egy népszerű szerző első könyve - 15/50

Hasonlóan vagyok ezzel a regénnyel, mint Sherlock Holmes történetével. A teljes Poirot-sorozatot volt szerencsém végignézni (mert mégsem üldögélhet csöndben az ember lánya órákig a kötése, horgolása felett), így a karakterekről, illetve a konkrét sztoriról is voltak már benyomásaim.

De ugye a könyv az mindig más. Önmagában élmény kézbe venni. Főleg ezt a kötetet - szeretem az Európa Agatha Christie kiadásait: keményborítós, keskenyebb az átlagosnál, elég jellegzetes. Ráadásul hosszabb ideje ez volt az első olyan könyv, amit frissen, ropogósan a boltból hoztam el. Talán így érthető, hogy a szokásosnál hosszabban időztem a lapozgatásával, szimatolásával, nézegetésével, sőt, most még az első kézbevétel körülményeinek ecsetelésével is.
De talán ideje lenne már a tartalomról is ejteni pár szót.

712757f.gif

Forrás: europakiado.hu

Tovább

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

A külföldön játszódó regény - 13/50

A helyszín: Amerika. Kritérium: pipa.

Hála Istennek, sokkal többet tud a regény annál, hogy kielégíti a lista követelményét.

Lehet, hogy a szokásosnál személyesebb hangvételű lesz ez a bejegyzés. Nem hogy az idén elolvasott tizenkettő között, de szerintem évek óta nem volt a kezemben olyan könyv, ami annyira magával ragadott volna fejben és szívben, mint ez.

734825f.gif

Forrás: alexandra.hu

Tovább

Joanne Harris: Bársony és keserű mandula

A novellagyűjtemény - 12/50

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Nagy várakozással néztem elébe, arra számítottam, hogy könnyed, üdítő olvasmány lesz. De időnként rendkívül fárasztó volt. Érdekes, hogy Joanne Harris minden írására, amit eddig olvastam (volt néhány), jellemző, hogy inkább kivesz belőlem, mint feltölt. Ennek ellenére néha mégis megkívánom. Nem tudom, hogy csinálja.

barsony-es-keseru-mandula.jpg

Forrás: ulpiushaz.hu

Tovább
süti beállítások módosítása