Ez az első Krúdy-élményem. Eddig kicsit cikinek éreztem, hogy még nem olvastam tőle semmit, de most úgy érzem, hiba lett volna korábban összeismerkedni vele. Még most sem feltétlenül tudtam hova tenni, utána is néztem, mások mit mondanak konkrétan erről a kötetről. A kutatás azt az eredményt hozta, hogy ez egy megosztó könyv. Vannak, akik kimondottan nem szeretik, dagályosnak, követhetetlennek, unalmasnak tartják. Vannak akik rajongják. Vannak akik szerint bizonyos életkor alatt nem lehet értékelni. Hozzáértők véleménye szerint A vörös postakocsi nem a legjobb Krúdy-írás, de felvonultatja a szerző sajátos fogásait. Nem lettem igazán okosabb mások véleményétől, úgyhogy végülis mindenféle pallérozás nélkül jöjjön az én benyomásom.

Forrás: itt

Nekem tetszett.

The End.

Na jó, kicsit azért kifejtem. A témaválasztás és hangnem korábbi olvasmányaimra emlékeztetett.
A történet és némely szereplők kifejezetten kosztolányisak voltak. Más karakterek, az időnként előkerülő abszurd szituációk, a hol erősebben, hol halványabban felszínre kerülő irónia Rejtőre hajazott. Az atmoszféra-teremtés, a leíró részek Wilde-osan csipkézettek voltak.
Mivel a felsorolt írók mindegyikének fölötte kedvelem a stílusát, és mivel Krúdynál ezek a jegyek pont ízlésemnek megfelelően keveredtek, ez már önmagában elég ahhoz, hogy ne ez legyen az utolsó írása, amit olvasok.

A történetet nem olyan egyszerű megfogni. Vagy nagyon is egyszerű. A szerző az előszóban azt mondja, hogy a pesti életről ír regényt, kedve szerint, szerkesztői megkötések nélkül. Ehhez képest két Pestre szakadt vidéki színésznő életéről ír. Két beteljesületlen szerelemről ír. Sorsokról ír. Pletykákról ír. Egyes szereplőkről azt hisszük fontosak lesznek, de végül nem mozdulnak ki a háttérből. Fontos(nak tűnő) szereplők tűnnek el nyomtalanul a meseszövés folyamán. Időnként a fonal is elveszejtődik, de valahogy mindig újra megtaláljuk.

Sokan rótták fel a regénynek, hogy a narrátor nem igazán koncentrál a mondanivalóra. Folyton elkalandozik, szükségtelen kitérőket tesz. Ezekkel a véleményekkel nem tudok egyetérteni. Visszatérve az előszóra: az író célkitűzése Pest felvázolása. Olyan ez a történet, mintha Krúdy egy mentális térképet írt volna. Talán Horváth Klára (az egyik központi szereplő-féle) szűrőjén keresztül. A pesti életből a számára fontos tényezőket ragadja meg, azokat viszont olyan részletességgel írja le, hogy biztos lehessen benne, az olvasó érti az adott személy, helyszín, esemény jelentőségét. Így ha nem egy cselekmény-folyamként tekintünk a regényre, hanem kimerevített pillanatképek sorozataként, egyből a helyére kerül minden. Nekem tetszett ez a fajta történetmesélés.

Kifejtés vége.