Minden adott volt ahhoz, hogy ez legyen az új kedvenc könyvem. Erdélyi rokonság. Évente egy-két alkalommal "hazalátogatás". Érdeklődés az erdélyi kastélyok, nemesség iránt olyan mértékben, hogy már egy kisebb tanulmányt is írtam a témában. Ugron Zsolna ellen sincs kifogásom: olvastam már egy könyvet, aminek a társszerzője (Meskó Zsolttal a Szerelemféltők); egy fotel, néhány pohár bor, és ugyanannyi olvasással töltött óra szükségeltetett ahhoz, hogy felfaljam. És ugye a lányregények iránti érthetetlen vonzalmam. Mondom, minden adott volt.

Forrás: ulpiushaz.hu

Egy dologgal nem számoltam: finoman szólva nem kedveltem a regény főhősnőjét. Anna Erdélyből költözött Magyarországra a szüleivel még kislányként, anno. Nem önszántukból. Jelenleg sikeres a karrierjét, kapcsolatát, anyagi helyzetét, ismeretségeit, kalandjait illetően. Magabiztossága nagyképűségnek, lendületes könnyedsége felületességnek hatott számomra. Persze lehet, hogy bennem van a hiba. De az első benyomáson nem tudtam felülemelkedni.
Szerencsére nem kellett 295 oldalon át olyasvalakiért drukkolnom, akit nem kedvelek. A könyv szerkesztése két szempontból is nagyon tetszett. Az egyik, hogy ha szóba került valaki a népes és szerteágazó família tagjai közül, akkor a családi legendáriumból kiragadott anekdotával mutatta be a szerző. Ezeket a betéteket nagyon szerettem, sokkal inkább magukkal ragadtak, mint a fő cselekményszál. A másik, hogy amikor Annát elkezdi "visszaszippantani" Erdély, akkor a mesélő "kizoomol" az életéből. Már nem körülötte forog a világ. Azt hiszem, ez a változás nemcsak a történetmesélésben jelenik meg, hanem Anna világlátásában, életében is. Minden esetre a regény második felében már-már szimpatikus lett.
Egyébiránt szerepel a regényben rengeteg nagyon kedves alak, néhány kevésbé szerethető. Megtaláltam benne ugyanazokat a típusokat, akik a nagymamám szomszédságának is szerves részét képezték. Érzékletes és természetesen komikus azoknak a problémáknak, helyzeteknek a leírása, amikkel szembesül a nagyvárosból vidékre, pláne Erdélybe kerülő fehérgalléros fiatal.

Alapvetően a könyv "jól megcsináltságát" szerettem, a történet nem annyira kapott el. Az mindenképpen jó volt, hogy erős motivációt ébresztett bennem, hogy mielőbb fagassam ki a nagymamámat a saját erdélyi felmenőkről, legendákról, mielőtt azok a feledés homályába vesznének.

Ja, és a bónusz: A könyv végén a történetben sokat emlegetett családi receptek közül tíz olyan van egybegyűjtve, hogy a buszon a körülöttem ülők csak lestek, hogy mit nyeldekel ez itt úgy, hogy kihallatszik...