Újabb olvasmány, amiről nehéz leírni a tapasztalataimat. Egyrészt, mert már két hete átszenvedtem magam rajta, és erősen megkoptak az emlékek. Másrészt, mert nemhogy mély, de sekély benyomást sem tett rám a történet. Na jó, valójában voltak benyomások, de csak a negatívak voltak annyira erősek, hogy megmaradtak bennem. Úgyhogy spoilerezek: lehúzás következik.

Forrás: moly.hu

Azért választottam ezt a kötetet, mert úgy gondoltam, hogy a pillanatnyi leterheltségem, időbeosztásom nem engedi meg, hogy ízlésem szerint Vonnegutot, esetleg Merlét olvassak. Jó ötletnek tűnt egy gyorsan felfalható, díjhalmozó ifjúsági regényt előnyben részesíteni. Lehet, hogy jó ötlet lett volna, ha nem a Hajóbontókra esik a választásom. Persze, honnan tudhattam volna látatlanban, hogy nagyon mellélövök vele?

A történet dióhéjban:
A globális felmelegedés következtében kialakult szuperviharok elmosták az amerikai kontinens partvidékét. Az itt lakóknak - hősünknek, egy Vézna nevezetű fiatalembernek is - egyetlen megélhetési lehetősége van: a viharok által partra vetett hajókat kibelezik, s az ország belső részeiben tanyázó "flancosoknak" eladják az újrahasznosítható anyagokat. Nagy a verseny a pozíciókért. Aki kiesik, az dílerkedésből, prostitúcióból, esetleg szerveinek eladásából vegetálhat el még valameddig. Kitörési lehetőség is van ám: ha valaki olajra bukkan egy roncsban, és sikerül titokban tartania a klántagok előtt is, amíg értékesíteni tudja, életre szóló gazdagságra tesz szert.
Hősünk, Vézna ilyen körülmények között bukkan egy hajóroncsban egy flancos lányra, akinek az ujjain csillogó gyűrűkből három életre elegendő vagyonra tehetne szert. Hosszas vívódás után végül mégsem vágja el a torkát, s le az ujjait a kincsért, mivel egy halálközeli élmény megváltoztatta az élethez való viszonyát.
Itt kezdődnek a kalandok. A lányt el kell rejteni saját üldözői elől, akikkel szemben inkább vállalta a zátonyra futást, mint hogy megadja magát, illetve Vézna kristály-függő apja elől is, aki a napi adagjáért saját fiát is eladná, ha tehetné...

Nem tudom. Valahogy az én ifjúságomban nem ilyenek voltak az ifjúsági regények. Ebben a hónapban ráadásul kettő is volt, tehát akad összehasonlítási alap. És értem én, hogy évről évre magasabb az ingerküszöbünk, a filmek, sorozatok, számítógépes játékok egyre magasabbra teszik a mércét, és ebbe a vonulatba tökéletesen simul ez a könyv is. És még tán jó és izgalmas is lehetne, ha úgy lenne megírva a történet. De nincs. Pedig még mondanivalója is van.

Vagy valami olyasféle. Az mindenképp kiderül belőle, hogy változtatni az életeden csak akkor tudsz, ha ki mersz lépni a rutinból. És hogy a tetteidnek a következményeit aztán - jobb híján - el kell viselni. Hogy időnként meglepődnél, hogy kiben bízhatsz meg. Kivéve a drogfüggő apádat. Benne nem. Ellenben mindig légy résen, mert egy rossz szó, és képes és agyonver.

A történelmi-gazdasági háttér alaposan meg van írva. A konfliktusok erőteljesen vannak ábrázolva. A döntéskényszerek egyértelműen átjönnek. A sok jól körülírt körülmény és jellemfejlődés között tényleg csak egy jó történet hiányzik. Vagy ha nem is jó, legalább egy olyan, ami kíváncsiságot ébreszt bennem annyira, hogy ránézzek a következő oldalra. De ebben az esetben csak azért lapoztam újra és újra, hogy eljussak már a végéig. Vagy legalább valami kis izgalomig. Mondjuk ebből a szempontból nem maradtam teljesen kielégítetlen: a könyv vége felé van egy már-már izgalmas tengeri csata. Tán azt merném a regény csúcspontjának nevezni. Ami azért elég szerény teljesítmény...