Az elmúlt fél évben nem olvastam olyan könyvet, amiről annyira ne lett volna semmi mondanivalóm, mint a Bovarynéról. Napok óta pihentetem-érlelgetem, elolvastam több elemzést, ám továbbra sincs semmi hozzáfűznivalóm. De ez talán nem is meglepő annak fényében, hogy igazán nem is akar semmit mondani a regény, "csupán" bemutatja az életet. Ezen belül természetesen kiemel jelenségeket - a butaság, az álmodozás hiábavalósága, az elégedetlenség, az unalom -, de ezek csak egy piti élet velejárói, nem bonyodalomképző elemek.
Így aztán a könyv helyett arról írok, nekem mi jutott eszembe, miközben olvastam.

Forrás: Európa Kiadó

Az első gondolatom az volt, körülbelül a harmadik oldal után, hogy teljesen megértem, hogy ez a könyv felkerült a kötelezők listájára. Nagyon vontatott, nagy alapos, nagyon részletező. Elég nehéz volt visszavenni a fordulatszámot az előző hónap pörgős-élvezetes történetei után. Másrészt arra jó volt, hogy segítsen áthangolódni a nem sokára következő megpróbáltatásokra, amik a Háború és béke képében lesnek rám.

A második dolog, ami megfogalmazódott bennem, az a meglepetés volt. Meglepődtem azon, hogy az 1800-as években is jelen volt már az a probléma, amit én a mai élet velejárójának hittem eddig, s regény is készült róla. Tudniillik, hogy az össze nem illő házastársak között olyan mértékű feszültség alakul ki, ami valamiféle továbblépési igényt generál. Meg voltam győződve, hogy akkoriban a nő, ha férjhez ment, "beérkezett". Ha házassága el is laposodott, a társadalmi normákból adódan fel sem merült benne, hogy másik férfi után nézzen - a gyerekek, a társasági- és kulturális élet kitöltötték az életét. Most, hogy ezt leírtam, elég hímsoviniszta hozzáállásnak tűnik... Ami furcsa, mert talán pont austeni olvasmányélményeim táplálták belém ezt a gondolatot, mivel nála (nem éppen pozitívumként, de) elhangzik, hogy a nő, ha nem is leli örömét a házasságában s férjében, ha kellően intelligens, teljes életet tud élni, nem szürkül be. A címszereplő Bovarynénak pont ez a problémája: el nem válhat, beragadt. De meg sem próbálja kitölteni az életét az elérhető örömökkel, s elfoglaltságokkal. Mindig többet akar, irreális célok felé tör, s ezért mindig elbukik, ami újabb keserűséget generál.

A harmadik dolog, ami feltűnt, egy váratlan párhuzam volt. Bovaryné számomra teljesen olyan, mint a Mad Men című sorozat Betty Draperje. Főállású feleség és családanya, semmi más dolga nincs, mint gyereket nevelni, s társasági eseményeken dekoratív biodíszletként megjelenni férje oldalán, aki a gondtalan élethez szükséges anyagi feltételeket előteremti, de az asszonyka mégis képes óriási hisztiket kicsapni, amiért a férfi semmit nem tesz családjáért. A párhuzam annyiban nem állja meg a helyét, hogy Betty, Bovarynéval ellentétben a gyerekeit szereti, foglalkozik velük, és neki a férj lecserélése szerencsésen összejön.

Nahát. Most, hogy a fenti sorokat leírtam, rájöttem még valamire: nem véletlen, hogy ekkora elismerésnek örvend a regény. A múlt században íródott, egy rendkívül unalmas és hétköznapi életet ír le, mégis kortalan, s mindig aktuális. Bravo.