Már egy hete csak a mamára gondolok... Ja, nem. Ellenben már egy hete adós vagyok ezzel a bejegyzéssel. De azt hiszem, most jött el a pillanat, mikor holtpontra jutott blogolói pályafutásom. Az az igazság, hogy egy héttel ezelőttig sem időm, sem energiám nem volt írni, annak ellenére, hogy a kihívás ritmusát sikerült újra felvenni, és töretlenül haladni benne előre. Az elmúlt egy hétben viszont már csak az tartott vissza az előrehaladásom dokumentálásától, hogy nem volt sem kedvem, sem gusztusom nekiülni megírni.
Ám méltánytalan dolog volna részemről pont A nagy Gatsby felett átsuhanni kommentár nélkül, így most mégis megpróbálkozom vele.

Forrás: fokapu.hu

A könyvet a nyári szünet előtti utolsó pillanatban próbáltam megszerezni a könyvtárból, így örültem annak is, hogy egy gyűjteményes kötet részeként sikerült hozzájutni (amely kötetet egyébként fájó szívvel viszem vissza úgy, hogy a többi kisregényt nem volt alkalmam elolvasni belőle).

A nagy Gatsby, bár megjelenésekor rossz kritikát kapott - így írt róla a The Chicago Tribune (saját szavaimmal, szabadon): "Scott Fitzgerald új regénye, A nagy Gatsby, nem több, mint egy túltolt anekdota, ráadásul annak sem túl valószerű. A történet nyilvánvalóan jelentéktelen, és annak ellenére, hogy noha illeszkedik a Fitzgerald-életműbe, mint ahogy azt bizonyítani fogom, semmiképp nem említhető egy lapon, mondjuk Az Édentől messze (This Side of Paradise) című írással. Alapvetően kárára van a puszta tény, hogy ez egyszerűen csak egy történet, amiben Fitzgeraldot sokkal jobban érdekelte a bizonytalanság fenntartása, mint a szereplőkkel való azonosulás." (forrás itt) -, és a könyvtáros bácsi is kedvezőtlenül nyilatkozott róla, jó ideje klasszikusként tartják számon.

A történet szerintem sem nagy durranás. Ahogy egy ismerősömnek összefoglaltam a filmet, áll a könyvre is: DiCaprio (Gatsby) hősszerelmes, nem kapja meg a lányt, vízbe hal. Bocs a spoilerért.
Na de az, ahogy meg van írva... Nagyon szerettem és élvezettel olvastam. A történet narrátora Nick Carraway, egy Gatsby szomszédságában lakó hivatalnok, és szerencsés módon szerelmének unokatestvére. Nick alapvetően szemlélője az eseményeknek, így aztán némi távolságtartással írja le azokat; ahol szükséges, ironizál rajtuk, de soha nem ítélkezik. Bizonyos visszaemlékezéseket, leírásokat, Gatsby életútjának bemutatását a legváratlanabb pillanatokban szúrja be a történetbe - illetve talán ott, ahol élő szóban is tennénk egy vargabetűt, hogy a később elmesélésre kerülő dolgok érthetővé váljanak. A leírások rendkívül érzékletesek. Teljesen bele tudtam magam képzelni a szesztilalom alkoholgőzös, dzsesszes, fényűző partijaiba, örömmel üdvözöltem a jellegzetes gengsztereket, elkényeztetett úrilányokat, újgazdag törtetőket.

Könnyű, rövid kis regény, szereplőkkel, akiket lehet utálni vagy szeretni, tettekkel, amiket lehet elnézni vagy elítélni, helyzetekkel, amiktől lehet elborzadni vagy épp irigyelni.

Tőlem nem kap rossz kritikát.