Ebben a hónapban ez már a második ifjúsági regény. A második, amiben szerepel egy Matula. A második, ami visszarepít az iskolás-időkbe. Nem volt tudatos a halmozás, de valahol keserédes élmény, hogy ez életem első szeptembere, mikor nem ülök be az iskolapadba, és most olvasom (újra) ezeket a könyveket...

Forrás: olvasonaplo.net

Nagyon sokáig nem szerettem Szabó Magdát. Persze, ez nem az ő hibája. Az első Szabó Magda-kötet, amit olvastam, a Régimódi történet volt. Valakitől ajándékba kaptam. Tizenegynéhány éves lehettem. Becsülettel végigrágtam magam rajta, mint minden könyvön, ami a kezembe került. Nagyon keserves volt, nagyon megterhelt. Ma már tudom, hogy korai volt, nem nekem való. Akkor inkább azt mondtam magamnak, mikor visszatettem a polcra, hogy köszönöm, megismertem Szabó Magdát, nem kérek többet.
Évek teltek el, mikor arra lettem figyelmes, hogy a barátaim kézről kézre adják Szabó Magda regényeit. Nem értettem, de mikor láttam, hogy a tendencia állandó, megkockáztattam a feltevést: lehet, hogy nem ők tévednek? Meg kellene kockáztatnom újra?
Akkor már jó ideje a polcomról figyelt az Abigél, ám fel sem merült, hogy kézbe vegyem, a korábbi tapasztalatok után. A többiek lelkesedését látva mégis nekiveselkedtem. De csak kinyitni volt nehéz. ...Meg letenni, miután belelendültem.

Lépten-nyomon a magam életére bukkantam benne. A kirekesztettség, a befogadottság, a versengés, a szerelmek, a pletykák, a titkok, a közös programok, az összefogás a tanárok ellen, a többi osztály ellen, más iskolák lenézése, a sajátunk felmagasztalása...
És volt nagyon sok minden, amivel akkor találkoztam először.
A tény, hogy van amikor a kedvem elé kell helyezni mások érdekeit. Sőt, az is előfordulhat, hogy a magam érdekeivel mennek szembe a hajlamaim. A könyv olvasása előtt fel sem merült bennem, hogy egy huszonnégy éves katonatiszt nem esik csak úgy szerelembe egy tizennégy éves kislánnyal. És hogy vannak emberek, akik nem harsognak az érdemeikkel, csendben, kötelességszerűen végzik a rábízottakat.
Ebben a könyvben szembesültem azzal, hogy a "felnőtt-szerelem" sem olyan egyszerű, mint amilyennek kívülről tűnik. Van, akit visszautasítanak. Van, akire alaptalanul féltékenyek. Vannak, akiket a saját félelmeik és aggodalmaik választanak el a viszonzott szerelem csodájától.
És van az élet. Amiben háború van. Amiben a zsidó származású iskolatársak papírjait ki kell cserélni, hogy megmeneküljenek valami elképzelhetetlentől. Ahol a más-véleményűek csak hatalmas kockázatot vállalva, közmegvetést magukra vonva, botrányt okozva nyilatkozhatnak meg. Ahol katonák egy kislányon keresztül akarnak más katonákra hatni. Ahol idegenekre kell rábíznia magát az embernek, hogy megmeneküljön, hazugságok hálóján át. És ebben a valóságban, zárt szigetként, a Matulában, mégiscsak kamasz lányok küzdenek a hétköznapi nehézségekkel.

Ha most valaki fennakadt volna azon, hogy nyilvánvalóan nem most olvastam először a könyvet, mégis az első találkozás élményét írtam le, igaza van. És mégsincs. Mert ha ezek az érzések és gondolatok akkor, egyszer, tíz éve egy nyáriszünetben fogalmazódtak volna meg bennem, nem tudtam volna most ennyire pontosan feildézni.
Azért (is) nagyon jó ez a könyv, mert minden olvasás alkalmával nemcsak az izgalmakat, szorongást, megkönnyebbülést élem át, amit a regény hoz, hanem magam is újra kamaszlánnyá válok, eggyé a matulások közül, és újra meg újra átélem ugyanezeket az érzéseket.

Utóirat: Szemfüles olvasóim észrevehették, hogy két szám szerepel az alcímben. Sajnos megint abba a helyzetbe kerültem, mint amikor legutóbb történt ilyen: nem sikerült idejében hozzájutni a 35. tételre választott kötethez, és így a véghajrában végképp nem volt arra időm, hogy kivárjam, míg felszabadul, így kis csalással élve megcseréltem a 35. és 36. tételt. (De már a kezemben van a hiányzó láncszem is. Phí...)