Ezzel a bejegyzéssel már több mint egy hete adós vagyok, de nem akartam összefoglalót írni a megfilmesített könyvről, amíg nem néztem meg a filmet. Erre pedig csak tegnap került sor.
Forrás: hollo-antikvarium.hu
Mint már említettem, A Pál utcai fiúk kötelező olvasmány volt nekem is és az öcsémnek is. Ennek megfelelően egy szép, keményborítós, iskolába hurcolós, itt-ott aláhúzott szöveges példányunk van (Móra Könyvkiadó, 2000, harminchatodik (!) kiadás). Illusztrációk is vannak benne, amik néhol erősen emlékeztetnek a most látott film szereplőire.
A történet gyerekekről szól. Néhány gyerek életének körülbelül egyhetes időszakát öleli föl. Mégsem hinném, hogy a regény gyerekeknek szól. Vagy hogy csak gyerekeknek szól. Esetleg részben nekik... Persze lehet, hogy én látok bele túl sokat. Nekem ez a könyv olyan emberekről szól, akiknek evidens volt a becsület, a tisztesség, a felelősségvállalás, az elköteleződés. Akik tartoztak valahova, és a csoport érdekeit a maguké elé tudták helyezni. Ez a magatartás azt hiszem, felnőttként már nem annyira jellemző. De a könyvet olvasva többször elkapott az a nosztalgikus izgalom, amit gyerekként átéltem, mikor valamilyen megpróbáltatás elé állított az akkori valóság részét képező szerep(-játék). A motivációk is teljesen valóságosak - aktuálisak. A történetben szereplő két csoport nem a harc kedvéért, erőfitogtatásból kezd háborúba. Ellenben érdekből. Adott két, katonai alapon működő társaság (hiszen rendnek kell lenni). Mind a kettőnek megvan a maga bázisa. Az egyik bázison lehet labdázni, a másikon nem. A labda-hely márpedig kívánatos, ezért érdemes háborút indítani. Ennyi. És ha a csoportérdekről még egy mondat erejéig visszatérünk az egyéni érdekre - egy példát látunk arra, mikor ez a közösséghez tartozás erejét felülírja. Ám ez az eset - az árulás - a nagyobb eseményekre alig van hatással. Ez "csupán" plusz konfliktusokat okoz - az érintetteknek emiatt egymással és saját magukkal is meg kell vívniuk a harcaikat, és jelen esetben a hátsó utakat kereső alak jár pórul. A következmények is teljesen valóságosak. Sajnos. Ha valaki tavasszal hideg vízben fürdik ruhástul, megfázik. Ha a századforduló környékén járunk, elképzelhető, hogy a tüdőgyulladás győz. És a végkifejlet is teljesen valóságos: van, hogy mindent megteszünk azért, hogy elérjünk valamit, vagy megvédjünk valamit, ami számunkra mindennél fontosabb, de végül kiderül, hogy hiába volt minden, mert a felettünk álló hatalmak érdeke mást diktál, így az összes erőfeszítés a semmibe vész.
Hiába íródott több mint száz éve, és hiába szól gyerekekről, játékról, összességében mégiscsak mindig aktuális értékeket, problémákat, helyzeteket vonultat fel a történet, így bármely korban, bármely életkorban képes beszippantani.
Pár mondat még a filmről: az 1969-es Fábri Zoltán-féle magyar-amerikai változatot sikerült megnézni. Egyértelműen gyerekre hangoltabb volt (ami számomra a legmegrázóbb rész volt a könyvben - Nemecsek haláltusája -, az a film esetében határozottan kisebb hangsúlyt kap), de ez így is van jól. Ezzel együtt a könyvhöz hű, izgalmas, a szereplők szerethetők, és éppen úgy drukkolunk nekik, mint a grund szomszédságában élő felnőttek az erkélyről.
